Variációk egy témára: csukafilé roston

Variációk-egy-témára-Csukafilé-roston-1024x535

Méltánytalanul háttérbe szorul a csuka fogyasztása. Szerintem azokon a horgászokon kívül, akik megfogják és elviszik haza e gyönyörű ragadozót, más nem is eszik csukát. Piacon nem látni, éttermek étlapjain se nagyon, legfeljebb elvétve egy-egy ételt, de gondolom nem adnak el belőle kereskedelmi mennyiséget, így biztosan régóta fagyasztott termékből dolgozhatnak… A csuka ellen szól még, hogy karakteresebb az íze, a húsa, bőre, nyálkája szagosabb és szálkás hal. A HelloHal természetesen tudja a megoldást 🙂

Ha csukafiléről beszélünk, akkor csak és kizárólag bőr nélkül javaslom előkészíteni. A csukában, hátában nagy Y szálkákból álló szálkasor van, mely kézzel is kitapintható. Alatta és felette is klasszul le lehet választani a halhúst, mely teljesen szálkátlan.

A kikötőben megmutattam néhány horgászcimborámnak, akik elképedve látták, hogy a számukra értéktelen, szálkás csukából hogyan lehet szálkátlan, zseniális ételt varázsolni. Arról már ne is beszéljünk, hogy 2/3 része lesz így szálkátlan, míg 1/3 marad szálkás. Ezeket külön kezelem és a legtöbbször halkrém lesz belőle. Sütése nagyon egyszerű. Otthoni körülmények között üresen felforrósított serpenyőben egy evőkanál olívaolajban szabad sütni addig, míg szinte teljesen ki nem fehéredik a hal, fordítás után pici őrölt bors és pár csepp citrom ízesítéssel lehet készre sütni.

Kategória: Blog, Főétel, ReceptekCímkék: ,