Vízi élmény csomagajánlat – Kirándulj a Tisza-tóra!

Képzeljétek, egy izgalmas együttműködést találtam ki a Tisza-tó északi, Heves megyei partjának legjobb hajós túraszolgáltatójával. Áthoznak benneteket Poroszlóról Tiszaörvénybe!

Hal hab a tortán, hogy olyan útvonalon fogtok jönni, ahol egyetlen túráztató sem jár

A számomra legkedvesebb Poroszlói medencét fogjátok bejárni, de ami ennél is érdekesebb, hogy a Tisza-tó vízrendszerének valamennyi tipikus vízterén áthajóztok. Hogy mit is jelent ez?

A Tisza-tó a gátak közé zárt vízrendszert jelenti, melyen méltósággal átfolyik a Tisza folyó, jobbján, balján pedig az elárasztott kubikok, morotvák, az összeköttetést biztosító csatornák, holtágak, fokok terülnek el. Ezek biztosítják az elképesztő élőhelyet a madaraknak, növényeknek és persze a halaknak. Horgászataim és barangolásaim során szinte csak ezt a területet járom, ez kb a Tisza-tó egynegyede (azaz a 4 medencéből az egyik).

És akkor az útvonal, melyet a túravezetőkkel egy kellemetlen időjárású áprilisi napon be is jártunk, kölcsönösen sok tudást átadva egymásnak. (Szép, napos időben is készítünk még fotókat, illetve akkor is amikor elburjánzik a növényvilág, akkor majd írok a növényekről is 🙂 )

Indulás a Tisza-Tavi Hajózási Kft. kikötőjéből, mely megegyezik az Ökocentrum Kikötőjével. Elhajózva a poroszlói szabadstrand előtt eléritek a Kis-Tiszát.

Tisza-tó

A Kis-Tisza vize szintén áramlik, sebességét a Tisza sebessége határozza meg. Olykor képes visszafelé folyni, amikor az áradás alulról, a tározótéren keresztül visszaduzzasztja azt. A Kis-Tisza és a Poroszlói-medence egy szűkebb csatornán köttetett össze, az ún Csapói Holt-Tiszára ezen keresztül lehet kijutni. A Csapói Holt-Tisza egy korábbi kanyarulata a Tiszának, mely a folyószabályozás után lett holtág. Patkó alakú, mélysége 3 méter körüli. Legtechnikásabb pontja a kanyarban, az „agyagos”, ahol csökök, tuskók nehezítik a vízi közlekedést.

Tisza-tó
Tisza-tó

A Fordító a Borzanatra vinné át a hajóst, de ez most nem része a túrának, mert a Szilas-fokon áthaladva a Lapos-morotva terül szét. Medre szintén láthatatlan, de a sekélyebb parti részeken felnövő növényzet behatárolhatóvá teszi. A fokok egykoron a földgazdálkodást segítették, ezeken keresztül engedték le a vizet a területekről. Régen Tiszafüred és Poroszló között az ártereken is gazdálkodtak az emberek, melyet a Tisza gyakran látogatott a hóolvadás után. Ezeken a kis ereken, ún. fokokon vezették le a vizet, hogy tavasszal zavartalanul kezdődhessen el a föld művelése, a vetés. Azért lett Szilas fok a neve, mert szilfák álltak itt.

Tisza-tó
Tisza-tó

A Lapos-morotva a VI-os öblítő egyik oldalágától, a „Kiscsatornától” kezdődik, ennek a bejáratát csak a gyakorlott hajósok és a helyiek találják meg. Szűkebb és vadregényesebb, mint a VI-os. Hódok lakta rész, több fa is mutatja munkájukat.

Tisza-tó
Tisza-tó

Az öblítő csatornák a Tisza főmedrét kötik össze a belső medencékkel. Érdekessége, hogy változó irányban is folyhat a víz. Az őszi leürítéskor a medencék ezen keresztül ürülnek le a Tisza irányába, illetve tavaszi feltöltéskor fordított a helyzet, a Tiszából folyik befelé a víz a medencékbe. Annak függvényében, hogy a Tisza-tóba mennyi víz érkezik másodpercenként, Tiszafüreden a vízszint megemelkedik vagy csökken, általában kisvizes időszakban teljesen vízszintes vízfelülete van a tónak. Az öblítő csatornákon keresztül folyamatosan biztosítva van a vízforgalom. A Tiszán érkező víz mennyisége, minősége határozza meg a tó vizének minőségét, hiszen a Tiszához képest az oldalbefolyók vízbepótlása elhanyagolható.

Az öblítő csatornák Tisza felöli kiágazásánál mintegy 50-100 méteres távolságon belül ún. szabályozó műtárgyak, zsilipek épültek, ezeknek két üzemállapota van: nyitott és zárt. Nyitott üzemállapotban szabadon folyik be a víz, viszont árhullámok levonulásakor ezeket a műtárgyakat zárják. Amíg az árhullám le nem vonul, illetve a lebegtetett hordaléktartalom magasabb a vízben, addig zárva vannak. Ezért áradás esetén semmilyen módon nem tudtok átjutni a Tiszaörvényi oldalra.

Tisza-tó
Tisza-tó

A Tisza folyóra kiérve a folyásiránnyal ellentétes irányba haladva éritek el a Szabics Kikötőt, ahol kiköt a csónak és át tudtok sétálni a HelloHalba.

A HelloHal Halfalatozó ötödik szezonjában várj újszerű és klasszikus halételeivel a vendégeket. A legnagyobb gondossággal készítjük elő a halakat, melyekből most valamelyik streetfood ételt kóstolhatjátok meg, azaz fish & chips harcsa vagy süllőfiléből, harcsa-gyros tál, halburger menü, halkolbász menü, vagy wrap. Az ételek mellé egy házi jeges szörpöt is választhattok. Az étkezés után a túravezetők a már ismert útvonalon visszavisznek benneteket Poroszlóra.

Tisza-tó
Tisza-tó
Tisza-tó
Tisza-tó
Tisza-tó
Tisza-tó

A program hossza kb 3,5 óra. Foglalható májusban pénteki napokra 16 órai indulással, júniustól hétfő, szerda, pénteki napokra 16 órai indulással. Minimum létszám 4 fő. Ennél kisebb létszámmal is elindul a túra, de felárral. Előre egyeztetett időpontokban is indítunk túrákat.
Jelentkezés: info@hellohal.hu

Az érkezésről és parkolásról: Bármelyik irányból is érkeztek, a 33-as főúton kell jönni Poroszlóra. Ingyenesen a főút mellett lehet parkolni, javaslom az Ökocentrum 2-es jegypénztárát keresni, vagy a szabadtéri színpadot. Az ezek mellett a gátig vezető úton érhető el a szabadstrand. Bár a strandolásért nem kell fizetni, a parkolásért itt viszont már igen. Gyalogosan 3 perc BALRA az Ökocentrum kikötője.

Ha kíváncsi további felfedező túráinkra is, kattints!

Kategória: Blog, TippCímkék: , ,