Tanulj a halakról, főzz együtt Szabolccsal! Workshop

workshop

Sok-sok éve foglalkozom hallal. Kezdetben horgászként próbáltam megtudni a lehető legtöbbet a kopoltyúsok életéről és persze elszántan igyekeztem becsapni, megfogni őket, később a belőlük elkészített gasztronómiai remekek keltették fel az érdeklődésemet. Van azonban egy közbenső láncszem, melyről viszonylag kevés szó esik, pedig mindennek az alapja. Meggyőződésem, hogy emiatt eszik kevés halat a magyar és ezért vallják sokan még ma is, hogy nem szeretik. Az alap pedig a halfeldolgozás, a hal feldolgozottsága.

Van egy csomó, korszerű technika, melyek segítségével pillanatok alatt lepikkelyezhető egy ponty anélkül, hogy szanaszét pattogjanak a pikkelyek, leválasztható a gerincről a halhús és szálkátlanítható.

Ennek a blognak nem célja a különböző technikák, mint a pikkelytokozás, filézés, irdalás magyarázata, de ezek elsajátítása vezethet odáig, hogy kevesebben idegenkednek majd friss halat venni és a konyhában dolgozni vele.

A legfőbb probléma véleményem szerint, hogy még mindig sokan azt gondolják, hogy a hal iszapízű. Rossz tartási körülmények között nevelt hal valóban hordozhat kellemetlen ízeket, de manapság már egyetlen haltermelő sem engedheti meg magának azt, hogy rossz minőségű halat állítson elő. (A természetes vízből lehalászott halakról már nem érdemes beszélni, mert a törvényi szabályozás okán ilyen már nem kerülhet az asztalra, kivéve, ha az horgászzsákmány.) Azt azonban már kevesen tudják, vagy gondolják, hogy a hal oldalvonala mentén található vöröshús sem jó ízű, ezt ki kell vágni. A szálkától is fél mindenki, pedig az így vagy úgy teljesen eltűntethető. Erre is van számtalan technika. A fogyasztói bizalom visszanyerése most a legfontosabb feladat. Lássuk be, a múltban kevés vendéglátóhely fordított komoly energiát arra, hogy valóban magas minőségű feldolgozottság mellett, jól elkészítve tálaljon egy-egy fogást.

workshop
filézés

A HelloHal valamennyi vendéglátóegységében az előző mondatban megfogalmazottakat képviseli, energiát fordítunk arra, hogy ezt a tudást átadjuk a vendégeknek. Mi azt szeretnénk, ha minél több jó halétel kerülhetne az asztalokra.

Ezért 2016. június 18-án, délután 3 órától tartunk egy workshopot kecskeméti Halbisztrónkban. Aki az ingyenes programra eljön, megnézheti egy élő hal feldolgozását, megismerkedhet valamennyi fontosabb technikával, azokkal a fogalmakkal, melyek ezekhez köthetők és meg is kóstolhatja az így elkészített falatokat. Előzetes regisztráció, jelentkezés szükséges a korlátozott férőhely miatt.
Hívjátok a Halbisztrót (+3630/ 3331022) vagy írjatok e-mailt! (info@hellohal.hu)

Kategória: Blog, EgyébCímkék: , ,